Tóth Krisztina: Szilveszter Hát elkergettem ezt az évet is, hónak öltözve most megy éppen el. Tudom, hogy vagy, csak nem velem, nem itt, de minden rendben mégis: létezel, képzelt és fogható helyek határán ott egy másik este, és most, hogy gondolatban néztelek, csupa idegent láttam benne, de én is, ha a táskám kipakolnám, csupa idegen holmi volna: zsebkendő, kulcsok, elázott igazolvány, egyáltalán, felismernél-e róla? Mondanád-e cipőmről kapásból, hogy az enyém? Tudnád-e, ahogy én egy fogasra akasztott kabátból, vagy még előbb, még mielőtt belépek? Mintha tükörből nézném a szobát: milyen tágas és ismerős idegenség, nem lévő másik létem - át kéne aludni ezt az estét, aludnom kéne súlyos évekig. Merülj, merülj, ne juss eszembe, hogyha a nevem kérdezik, ne gondoljak a te nevedre.
