Így utólag visszagondolva nem csoda, hogy irodalmon ez fogott meg. Olvasta a tanárnő, olvasta, én békés alfa állapotban egy másik világban járok, erre mintha valaki hirtelen beleordítaná a fülembe a tanárnőm hangján egy olyan tűrhetetlenül természetes nyugalommal, amivel kiáltani igazából nem is lehet. Így hát megjegyeztem, azonnal le is körmöltem a jegyzetfüzetembe, lehet hogy félrehallottam pár dolgot, lényegtelen; és tudom, miért kapcsoltam azonnal tudat alatt, mikor meghallottam: ez bizony én vagyok...

"Day after day, day after day
we stuck, no breath nor motion;
As idle as a painted ship
upon a painted ocean."

Érdekes mód a vers nem szimbolikus, mégis...