Nyappy, bár kevésbé lekesen ismét,

ugyanis pech-sorozatom folytatódik megállíthatatlanul. Tegnap este még két kisebb esemény hívta fel rá a figyelmemet, hogy odafönt megorrolt rám valaki: először is én a kólát szigorúan jéggel iszom. No nem azért, mert nem lenne elég nekem a sima behűtött megoldás, de egyrészt mindig kint van az asztalomon és felmelegszik, másrészről ha a hűtőben hagyom megisszák előlem. Tegnap este szokásomhoz híven nyitom ki a mélyhűtőajtót, átbújok alatta, megyek a fürdőbe töltöm bele a vizet a jégtartóba. Visszafele jövet teljesen megfeledkezve magamról BUMM lefejelem a nyitva hagyott mélyhűtőajtót (ezzel méretes tócsát eredményezve a hűtő körül persze). Oké. Pár percel később megint elbambultam, és mire észbe kaptam fejre álltam az ágyamon. Velem amúgy vannak ilyen hiperaktivitásra utaló mozzanatok, gyakran kapom magam fekvőtámaszon (!) vagy helybenfutáson, de fejen állni még sosem álltam. Ennek eredményeképp a kis heverőmön dőlve mint egy fa sikeresen levertem a hajszárítót, a mobilomat, és majdnem ment vele a nyomtató is. Nagyon élveztem amúgy a dolgot, de tényleg ~

Ma a Tesco nevezetű ultrakultúr helyre kellett beszambáznom, ugyanis tegnap véglegesen bemondta az unalmast a fülesem, itthon simán zenét hallgatni meg nem lehet - nálunk eskü elfingja magát egy kiskutya, és már jön fel a szomszéd néni hogy "Csendháborítááás!! >_< ". Arról nem is beszélve, hogy függő szinten hallgatok zenét - ha egy nap nem kapom meg a minimum 3-4 óra alapdózist, szó szerint agresszív kezdek lenni. Na a tegnapi posztom is azélrt volt ilyen kisé "menjetekakaticahátára" jellegű, bocsi is érte! De most valahogy minden ellenem esküdött össze (;＾ω＾. ごめなさい, ごめなさい!!

Szóval, tesco: Költekeztem lekesen, vettem mindenféle felesleges vacakot, majd két óra elteltével beálltam a sorba. Ez azért is érdekes, mert én tipikusan az a fajta vagyok, aki előre felírja mi kell, végigrohan a bolton, és csak azt veszi meg, amit előre eltervezett. Na mindegy, pakolom ki a cuccot, mögöttem egy idős pár áll meg, a nő lába törve (később kezdtem sejteni, hogy valószínűleg nem a lépcsőn esett el, hanem rossz embernek szólogatott be). Pakolok, pakolok, erre csak hallom, hogy ez pofátlanul rólam beszél. Ilyeneket mondott (de direkt tíz centire tőlem, nehogy lemaradjak róla), hogy milyen pofátlan, bunkó (és egyéb sértőbb jelzők) vagyok én, hogy a húzós kocsimat beletettem a bevásárlókocsiba, amibe más a kenyeret pakolja, én meg biztos kutyaszaron át húzom majd haza a gurulós táskával a kaját. De majd most hogy ezt hallottam, már biztos nem merek ilyen megcsinálni - mondja büszkén végül a nő, és úgy bámultak rám, mintha most legalábbis térdre kellett volna borulnom, és ünnepélyes mozdulattal egy koronát helyezni a fejére.

Tisztázzunk valamit: jópáran járnak a tesznyóba húzós táskával, és mindenki bepakolja a kocsiba aki teheti, mert egyszerűen nem lehet azt is húzni, meg a kocsit is tolni egyidőben (tessék csak egy próbát tenni!). Másrészt: a kenyeret illik beletenni egy szatyorba, ez rögtön ott is van mellette. Akinek arra sincs képe hogy ezt megtegye, egyen piszkos kenyeret. Senki nem kötelezte semmire. Amúgy azt nem fejteném ki, még mi minden jóság kerül abba a kocsiba, mert nyilván én vagyok a bűnbak. Mosolyogva hallgattam tehát a gráciát, és férjét, őméltóságát, ahogyan legnagyobb természetességgel szapultak, gondolván fiatal vagyok, most biztos be vagyok szarva. Ugyanilyen természetességgel most basztam kivenni a táskát a kocsiból, és csak is akkor emeltem már ki, mikor a kocsiból vettem ki a pénzt. Hazafeléúton pont bele is futottam egy kutyagumiba, és nem sok kellett hozzá, hogy csak azért is végigdöngöljem rajta a kocsit, de aztán meggondoltam magam. Az meg, hogy ilyen bunkó módon másnak a tudtára adni a nemtetszésünket mennyire kultúrált megoldás-e nem feszegetem. Simán megtehette volna, hogy egyrészt nem a hátam mögött kezd el hangosan célozgatni, hanem szól, hogy nem tartja jó ötletnek, és hagyja, hogy kifejtsem az én álláspontomat. De nem, ez itt Magyarisztán, ahol mindenki jobban tudja mindenkinél, így a vita mint az felesleges energiapocsékolás (kit érdekes a másik nézőpontja ha úgyis neme van igazam - hozzáállás), így marad a beszólogatás. Na de hogy ennyi idősen! Az eszem megáll ヽ(゜Д゜)ノ

Amúgy ma sikeresen megírtam egy matematika dolgozatot is, ha az isten is úgy akarja egyes lesz, nem nullás. Jahm! Az már (már!) nem lehet, persze hogy nem, az előző tanár osztogatott ilyeneket, hogy nullás, meg mínusz egyes. Eskü! Persze a naplóba csak egyest írt, de a saját kis noteszébe rendesen beírta hogy 0, -1. És ezzel is számolt félévkor, meg év végén. Bezony! Ha volt mondjuk egy négyesed, két kettesed meg egy nullásod, összeadta ezeket, az nyolc, és elosztotta néggyel, mert a nullást is számolta - viszont mint az, nem adódott hozzá az összeghez, hiszen nulla. Frankón el lehetett rajta csúszni félévkor, de évvégén se volt gyerekjáték.

Na, most hogy jó magyar néni módjára kipanaszkodtam magam, had nyújtsak egy kis gyengéd élvezetet ~ No nem úgy, persze hogy nem (゜∀゜)

Egyrészt, megjelent az új The Rasmus album. Szerény véleményem szerint igaz nem tartalmazott semmi újat, viszont ettől függetlenül nagyon jó lett! Hozták - számomra - a megszokott, magas színvonalat, továbbra is dallamosan írták az új dalokat (szerintetek mekkorát tévednék, ha azt mondanám pop-rock? Pár napja ezen filózom), és gondoltam megosztom, hátha érdekel valakit ~

Az új album címe Black Roses, személyes kedvencem eddig a Run to You. Nem tudom miért, imádom a dallamát, mellesleg pont akkor akadtam egy - szerintem - gyönyörű könyvborítóra, ami így fest:

Magát a könyvet még nem olvastam, csak Vaterán bukkantam rá a könyvek közt, és valahogy hihetetlenül megfogott a borító hangulata. Nem tudom más hogy van vele, de én néha olyan hihetetlen erősségű érzelmeket érzek egy-egy festményben vagy képben, hogy teljesen magával ragad. Igazi érzelem-bomba ez is, és alatta a Run to You ment, és valahogy a kettő nekem igazi extázis volt.

Na végre felszaladt Rapidra az album, >> ide kattolva << lehet letölteni ~ !