Ázsiai rémmesék XV.
2012. július 14. írta: 夜雪

Ázsiai rémmesék XV.

Ez egy másik személyes favorit, fogadjátok szeretettel! :)

[Ezek a sztorik javarészt japánoktól származnak, akik vagy szájról-szájra mesélik, vagy az interneten posztolgatják javarészt a 2channelre, anoním. Mivel ázsia több részén is felbukkannak ugyan olyan, vagy kísértetiesen hasonló motívumok a mende-mondákban, bölcsebbnek találtam csak "Ázsiai rémmeséknek" nevezni a fordítás sorozatot "Japán rémmesék" helyett, bár eredetileg ez volt a címe. A történetek javarészt egyedülállóak, nem összefüggőek, hacsak máshogy nincs jelölve (mint pl. az "A Mester és én" sorozat). Ha a történet első szám első személyben íródik, az természetesen nem én vagyok. Angol fordítások alapján dolgozom. Több történet is gondolkozós kategória, növelve a para-faktort (ijesztő ha később esik le mi van :D). Ezekben az esetekben a megoldást is postolom, de ezek csak a "Megoldás" utáni szöveg kiemelése után válnak elérhetővé, így aki szeretne magától rájönni, nem kell azzal szembesülnie, hogy akarata ellenére lenyomom a torkán a lehetséges válaszokat, vagy szimplán a megoldást.]

 

 Hét lépés

Ezt a történetet az egyetemen hallottam egy jó baráttól.

Tudom, szokványos sztori, de egy emeletes házban volt egy lakás ahol senki sem maradt meg sokáig; minden bérlõ kevesebb mint egy hét alatt elhagyta.

A kérdéses szoba az elsõ emeleten volt és hét lépcsõt kellett megmásznod, ha be akartál menni.

A ház tulajdonosa elég kényelmetlenül érezte magát az eset miatt, de végül volt egy albérlõ, aki jóval tovább maradt az egy hétnél. Ez a tulajt elég boldoggá tette, de csak a biztonság kedvéért, gondolta, benéz az új lakóhoz.

Csak hogy senki nem felelt, hiába kopogott az ajtón. A tulaj tudta, hogy valami gond van, és azonnal hívta a rendõrséget. Mikor azok megérkeztek, betörték az ajtót, és megtalálták odabent a bérlõ holttestét.

A halál oka nem volt meghatározható, így a rendõrség információ után kutatva elkezdett kérdezõsködni. Felkerestek pár régebbi bérlõt, de egyik sem akart beszélni a lakásról. Végül még is sikerült egyet szólásra bírni, aki ezt mesélte:

Minden éjjel egy gyermek hangját vélte hallani.

Az elsõ éjszaka a gyermekhang ezt mondta:
- Aaaz eeeelsõ lééépcsõfokooon vaaagyooook...

Gondolkodóba ejtette a dolog, de mivel semmi különös nem történt, nem foglalkozott vele többet.

Csak hogy másnap éjjel ugyan az a hang hallatszott:
- Aaa máááásodik lééépcsõõõfokon vaaaagyoooook...

A harmadik napon ugyan úgy folytatódott a rémálom:
- Aaa haaarmadik lééépcsõõfokooon vagyooook...

Ez így ment a negyedik, ötödik és hatodik napon is. Mellesleg a hang minden nappal egyre közelebbrõl hallatszott.

És csak hét lépcsõfok volt összesen.

Az összes elõzõ bérlõ elmenekült, rettegve, mi történik, ha a hang eléri az utolsó lépcsõfokot.

Az egyetlen ember, aki tudja a választ, halott.

 

(A kép schnotte munkája.)

A bejegyzés trackback címe:

https://setsuna.blog.hu/api/trackback/id/tr266097160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wintercold 2012.07.14. 07:40:10

Jó történet, mint egy tipikus horrorsztori. Komolyan forgatókönyvet lehetne belőle írni.
süti beállítások módosítása