Ma interneten keresztül először beszéltem a mentális problémáimról. A válaszok: jó eséllyel pszichés zavar, akár skizofrénia is, fóbia lehetősége erősen fennál, a depressziót mindenki említette, illetve személyiségzavar. Kivétel nélkül mindenki azt mondta, haladéktalanul keressek fel egy orvost. Ez valahol meg is nyugtatott, hiszen mostmár tudom, hogy nem csak túlreagálom a dolgokat, az viszont megrémiszt, hogy a szakmabeliek véleménye szerint ez már nem éppen egy kezdetleges állapot, és sürgősen keressek fel szakembert, mert záros határidőn belül mégjobban el fog fajulni. Talán ezek mellett megértitek, miért nem lesznek olyan gyakori bejegyzéseim - no nem mintha bárkit is érdekelnének a szar kis filmismertetőim akit senki se olvas el, meg az ilyenjeim, de azért illik kiírni, ha egy ideig visszafogja magát az ember blogügyileg, nem? Majd ha javulnak a dolgok, azért írok, de most kicsit nagyon megijedtem, azt hiszem.
A bejegyzés trackback címe:
https://setsuna.blog.hu/api/trackback/id/6097235
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ellie 2009.02.15. 00:35:45
engem nagyon is érdekel hogy írsz, és végig is szoktam olvasni, akármilyen hosszú is. Kérdezt Demonshadow-ot a blogomon, ő tudja. Egyébként is nagyon szeretem amiket írsz, és nemrég jelöltek engem egy blogos játékra, amit még mindig nem sikerült megírnom. De te is dobogós helyezést kapnál a játékban, mert szép a blogod, és nem sablonos dolgokról írsz. Persze volt, hogy sűrűbben írtál, de...
egyébként bár nem beszéltünk sokat, nem hiszem, hogy skizó vagy. :D Merje az mondani bárki, még ha orvos is.
Ellie 2009.02.15. 00:41:29
Egyébként még valami. Én jó eséllyel küzdhetek pszihés zavarral. Meglehet skizofrén is vagyok. Mindig azt hangoztatom bennem több személyiség is él, de soha nem vesznek komolyan, pedig tényleg. Bár meglehet nem skizó vagyok, hanem egyszerűen pszihés zavaraim vannak, és a hirtelen kitörések, hangulatváltozások ebből adódhatnak. lol vagy csak feldühítem néhány emberen magam, és kitörök ellenük, mint életem megrontói elllen.
夜雪 2009.02.15. 15:21:55
Ne téveszd össze a skizofréniát a disszociatív személyiségzavarral!
A wikipedián találsz infót a akettőről, gyakran keverik őket. A "több személyiség" a disszociatív személyiségzavar, a skizofrénia mást jelent. :) Amúgy nem tudom mi van, de én azt a tanácsot kaptam, hogy menjek el az iskolaorvoshoz, és ott beutalnak egy ingyenes vizsgálatra, mivel engem sem vesznek komolyan, de a betegségeim már túlságosan elfajultak ahhoz, hogy egyedül tudjam őket kúrálni. Szerintem te is megpróbálhatnád. Csak azért mondom, mert jó ideig én is azt hittem hogy nincs szükségem segítségre, aztán most, mikor rádöbbentem, hogy ez az egész túlnőtt rajtam, és tényleg veszélyben vagyok.
Ellie 2009.02.15. 22:31:55
Olvastam, és rájöttem, hogy nem. Az emlékezőtehetségem általában nagyon jó, bár néha kimegy a fejemből amit kérnek. Pl házifeladat, vagy házimunka. Trauma nem hiszem, hogy ért, bár belegondolva, nagy trauma nekem, hogy megszülettem. O.O
Mindenesetre meglehet, hogy csak labilis vagyok kissé, mármint tudom is hogy az vagyok. Azt is tudom, hogy mást mutatok, és más az amit a szívembe rejtek. Arról nem is beszélve, hogy a véleményem a jóból bármikor rosszra fordulhat. Önértékelési problémák biztos vannak, de valójában ezeket úgy ítélem meg, mint rendes helyzetképet saját magamról. Orvost nem akarok felkeresni, az agytúrkászok rém idegesítő alakok lehetnek. Másrészt nem vagyok kezelhető jellem, nem beszélek a problémáimról (nem mintha annyi lenne, de ami van, azt traumaként élem meg).
Ellie 2009.02.15. 22:35:38
És ami még lemaradt. Pszihiátrián képzelem el az életem. A gumiszoba egy új kaland kezdete lehet. :D
A cikkről még annyit, hogy erről a többszemélyiség dologról mindig Sensui - yu yu hakusho jut eszembe. Arról is amit olvastam, hogy különböző írás. Szerintem a kedvtől függ. Én is vagy úgy, hogy jobbra dőlve írok, amikor kezdvem tartja balra dőletem, de van, hogy a beűim egyenesek. Van amikor apróval írok, van amikor óriás betűkkel, mindig variálom, semmi nem jó nekem. Általánosban hobbit űztem belőle, hogy a füzetem minden másik oldalán új írásmóddal szerkesztgettem a betűimet.
De milyen veszély fenyeget?
夜雪 2009.02.15. 22:35:44
Hm, mintha a 14 éves zöldfülű önmagamat hallgatnám ~ =) Nem bántásképp, de tényleg.
夜雪 2009.02.15. 22:36:08
Huh, jól elémpostoltál vazze =D
夜雪 2009.02.15. 22:37:38
Az írás nekem is ilyen, de én abszolút váltogatok, teljes stílusokat, szerintem ez azoknál lényeges csak, akik egyfajtához ragaszkodnak. Veszély? Hát, egy előrehaladott skizofrénia nem gyerekjáték. =)
Ellie 2009.02.16. 16:53:27
Nemcsak kívülről vagyok gyerek. :D Gome gome, csak olyan sok mondanivalóm volt, és nálam kuriózumnak számít, ha nem rontok. Ha fórumokra is írok félrekattintok, és általában az egész szövegelésem elvész.
Mielőtt viszont ennyire megrémülnél egy orvosi kivizsgálás mégis többet mondhatna. Én pl. tudom, ha igazán megnyílnék, és őszintén mindent elmondanék, amit gondolok, amit érzek, az orvost is kedves fehér köpenyes izomagyúak hurcibásznák el egy szúk és kényelmetlen fehér zubbonyban. Nem vagyok egyszerű eset. Néha megrémítek a körülöttem lévőket is a gondolataimmal. Mégis, tudom hogy ha bármi fennállna, akkor sem fordulnék orvoshoz. Gyógyszerekkel az agyat lehet tompítani, de a betegség megmarad. Főleg, ha komoly. Nem megrémíteni akarlak. Az írásaidon keresztül szerintem egyértelműen normálisnak lehet ítélni. De komolyan. Aki gondokkal küszködik, már az írásai is tükrözik.