Nem éppen Nyappy ~
Avagy 凸(￣皿￣)凸 rovatunkban ma:
Hogy a mai napom hogy sikerült ennyire szarra magam sem tudom, nem vétkeztem, de az év legeslegszarabb napjává avanzsálom, mert az. In medias res délután a postára kellett mennem feladni egy bizonyos összeget egy bankszámlaszámra. Na most, én az ilyen dolgok mibenlétét mindig helyben tanulom meg, ugyanis nincsen senki, aki felvilágosítana annak menetéről. Jó hír, hogy összesen csak egyszer kellett új papírt kérni, mert elbasztam, és a lány is rendes volt. Fájdalommal vettem viszont észre, hogy engem kurvára behúztak. Vettem a vaterán egy tamagocsit. Nem ám azt a vacak régit, bár kiskoromból maradt abból is vagy öt - mindegyik szétbelezve. No de azt már kevesebben tudják, hogy a Japánok azóta már jópár generációt legyártottak a cuccból, a legújabbak lassan már pizzát is sütnek, ha jól nyomkorászod rajta a gombokat. Na most, én egy kevésbé újat vettem, mert a régieket már nem tudtam megszerelni. No nem mintha nem próbálkoztam volna, mint mindig, mindennel. Omenke mindent szétszerel, meg össze.
Férfias jellemem nem engedte, hogy feladjam és újat vegyek, mindig elkezdtem őket szerelni. Munkásságom nyomán mindegyik hátlapja fel van feszítve, mert kinek van ilyen pici csavarhúzója vazzeg? Na most, azt már tudjátok rólam, hogy én második gyerekkoromat élem. Azaz pontosítsunk: még mindig az elsőt. Szóval nekem kellett egy ilyen szar állatka, és mivel már egy fia bolt nem olyan öngólos beállítottságú hogy ilyet áruljon (Japánban még mindig kultusza van, sőőőt) hát vaterán néztem körbe. Meg is találtam álmaim szarságát, egy Komárom-Esztergomi bolton úgy tűnik rajtamaradt egy ilyen készülék (""), és potom 750 hufért már vihettem is. Hülye voltam nem kapni az alkalmon, a többi régi típusú (és több használt) hasonló termék drágább volt, mint ez az újabb fajta, és ez bontatlan (hát mégiscsak bolti). Mellesleg kinek kell egy virtuális dinoszaurusz? Mondjuk hét éves korom körül nekem olyan volt az elsőm, az is volt a legstrapabíróbb, és a legdrágább is. Évekkel később egyszerűen kölcsönkérték, és nem adták vissza (mondván ő nem is kérte el. Ja. Én meg a vega tigris vagyok kalocsáról, helószia). Úgyhogy lecsaptam rá, és a fizetési módot készpénznek jelöltem be. Hamar kaptam is a levelet, hogy erre meg erre a bankszámlaszámra leszek szíves küldeni a lét. Jaj de jó, mondom, annyi baj legyen, úgysem tudtam volna kimászni esztergomba.
Másnap (ma) tekerek is a Nagy Postára, zéró elképzeléssel, egyáltalán melyik ablaknál kellene bevillantanom a dolgot. Szokásomhoz híven levadásztam egy gyanútlan nénit (mindig ezt csinálom, ha valami hivatalos dologról van szó, és nem tudom mit kellene tenni), aki egyébként nagyon rendes és szimpatikus volt, pár percre esküszöm anyuka-üzemmódba kapcsolva segített, amiért tényleg hálás is voltam. Mázli, hogy pont egy fiatal lány volt épp annál az ablaknál, aki szintén nagyon rendes volt, és nem mellékesen nagyon türelmes. Elmagyarázta hogy kéne összehoznom a papír kitöltését, és én boldogan libbentem tova kitölteni azt. Ja, toll sehol.
] Nagyjából egy órát töltöttem így a postán, bár már tudok pénzt bankszámlaszámra átutalni, és megmondom a frankót, kurvára nem várom a következő alkalmat, de lesz, ez biztos, mert írógépet is csak vaterán kapok, mert az is ilyen oldszkúl dolog, nekem egyszerűen azért kell, mert a nyomtatóm kifogyott, meg amúgy is lassú, és szar, meg régen is volt, és szerettem rajta írni, de elbaszódott (bár párszor sikerült megjavítani, de ami azt illeti, az már egy antik darab volt). Mindegy, a lényeg, hogy nekem olyan kell. Hogy szalagot hogy szerzek bele, hát az a jövő zenéje. Mindegy, a pénz reppent, várom újdonsült virtuális állatomat, aki így mindent egybevetve 1200 huf-ot fájt, ugyanis a postaköltséget is állnom kellett, meg az átutalást is. Nem kissé érzem magam kizsákmányolva, persze erről nem az eladó tehet, a rendszert szidom megint, hogy kerek ötszáz pénzt kellett az egészre áldozni, ami már majdnem két elcseszett tamagocsi. Mindegy, majd cserébe ha megjön a cucc postolok képet ♡ ♡.
