(égi jelnek kellene vennem, hogy postolás előtt kezd lehalni a netem)

Szóval, megnéztem a Woman in Blacket. Eme hónap harmadikán látott napvilágot, és nagyjából annyit lehetett róla tudni előzetesen, hogy ijesztő, és Daniel Radcliffe van benne. Nem akarom a szokásos film-elemzős sablonomat felhasználni erre a rövid kis véleményre amit megosztani készülök, igazából semmi különlegeset nem fogok mondani. Ja! És spoilerek minden mennyiségben.

Először is amit tudni érdemes, hogy a film egy könyv alapján készült, de ennek a könyvnek már volt (azt hiszem 1989-ben, de lehet hogy rosszul emlékszem) egy azonos című filmadaptációja, mérsékelt sikerrel.  A sztori elég egyszerű: a főszereplőnk nemrég vesztette el feleségét és kisebbik fiát (a nő szülés közben lelte halálát, a gyermek is halva született), és utolsó esélyt kap a munkahelyén, hogy bizonyítson. Ennek következtében utazik el az isten háta mögé, hogy egy nemrég elhunyt nő családi dolgait rendezze el. A probléma itt kezdődik, ugyan is említett nő kísért a házban, azt pedig gondolom sejtitek, hogy ugyan ebben a házban kell főhősünknek is laknia míg dolgozik.

Na, pár dolog.  A film sok embertől megkapta hogy kiszámítható (az), tele van klisékkel (tényleg tele van), és nagyon olcsó módon kelti a feszültséget, ezeket a hirtelen előugró ijesztő fejeket használja az ijesztegetésre, amit még youtube-on is utál mindenki, okkal. Mondjuk hozzátenném, egy ilyen filmben nem lehet pszichológiai terrort hatásosan alkalmazni mert limitált lehetőség adódik rá, de azért a rosszállás jogos.

Ami még nincs helyén, az Daniel. Szerintem nem játszik rosszul és süt róla hogy élvezte forgatni az egészet, de valamiért olyan helyeken nem erősebb a reakciója ahol indokolt volna, máshol meg túl nyugodt amikor pedig erős érzelmeket feltételezne az ember. A másik motívum ami szemet szúrt, rögtön az elején ért: a film szerint van egy pár éves kisfia (akit amúgy Daniel unokaöccse alakít). Valahogy nagyon nem működött ez a dolog, komoly perceimbe telt megemészteni, hogy a babaarcú főszereplő már édesapa. Persze itt még lehet a sminkeseket is vádolni egy kicsit, de Daniel sem keltette egy érett felnőtt férfi hatását, az tuti. És IGEN, beleszámolom hogy a 19-ik század végén és a rákövetkezendő század elején normális volt az ő korában valakinek a huszas évei elején már a gyerek. Nem gyakori, de semmi egetrengető furcsaság nem volt ezzel kapcsolatban - igen, tudom. De a mi esetünkben egyszerűen mégsem működik, Daniel nem tűnik annyira tapasztaltnak, mint azok a férfiak voltak. Egyszerűen nem.

Amiért mégis úgy érzem, fogok én még leülni ez elé a film elé párszor, az szimplán a látványvilág. Ez a film egyszerűen gyönyörű,nem a szimplán gyönyörű, hanem az az igazi Edwardian-era gyönyörű a maga komor hangulatával de még a Viktoriánus gazdagságával agol minden sarokban ármány és misztikum leselkedik, és a színek élesek, veszélyesen valódiak, te meg egy kicsit el vagy vágva a világtól még ha a tömegben jársz is. Na EZ, a gyönyörű tájfelvételek amiket kikockázva kiállításokon is megállnák a helyüket, és a díszletek mindent visznek. Hallottam, hogy egy hobbigyűjtő adományozta a filmben felbukkanó játékokat a stábnak, de csak akkor realizálódott bennem ez mennyire erősítette a képi világot mikor működésben láttam az egész gépezetet. A színek tökéletesen sötétek, a falakon túlzsúfoltak a festményektől, a bútorok agyondíszítve, a lépcsők nyikorognak, a szőnyegek hatalmasak és porosak, a tapéta csicsás és tökéletesen illik, a ruhák és kosztümök eredetibbnek tűnnek mint az eredeti: ha valaha is érdekelt a képi világ, EZ fejbe fog vágni.A színészi játék vagy a sztori nem, de a képi világot imádni fogod. Ezt készpénznek veheted. Ha meg még pluszban szereted is ezt a korszakot és érdekel ez a század, te is megfontolod, visszatérsz-e még a filmhez, még ha maga a történet nem is fogott meg.

Komolyan srácok, a képernyőn nem egy sor díszlet forog, mintha tényleg visszamentünk volna az időben. Az is nagyon tetszett, mikor a főszereplő az elején még utazik a ház felé egy vonaton. Igazi fapados, nevetségesen elüt a túlcicomázott dolgoktól - pontosan az a már-már felháborító kontraszt, ami a szegények és gazdagok között volt jellemző. Szóval tényleg: kukkantsatok bele. :) Ami talán mégis zavaró volt, azok a gyertyák. Imádom a gyertyákat, de ha csak egyet gyújtok is, mindig nagyon nagy figyelmet szentelek annak, nem-e ér valamihez, vagy nincs-e papír vagy bármi közelében, ami éghető. A filmben a gyertyák többször is túl közel vannak a falakhoz, amiken ezáltal meg kellett volna látszódnia annak a csúnya sötétbarna koromnak, ami ezáltal létrejön - de ilyenkor a gyertyát egyszerűen alrébb kell tenni, hiszen valami lángra fog kapni. Szimplán gyertyát akárhova sosem tettek ki az emberek, a falakon lévőket pedig szigorúan üvegburokba helyezték, a filmben viszont teljesen "pucéran" vannak a gyertyatartókra kiszúrva, ami egy nagy no-no, mivel hiteltelenné teszi a képet. A másik, ennél is finomabb megjegyzésem még a gyertyákkal kapcsolatban, hogy már a 19-ik században is inkább olajat használtak a világításhoz, gyertyát csak a nagyon szegények (mellesleg az akkori gyertyák kicsit más színű fényt eresztettek), márpedig a ház amiben a film java játszódik hiába öreg, még így is olajlámpást kellene használnia, mellesleg gazdag is, így a gyertya nem indokolt.