Most realizáltam csak, hogy az előre lefordított rémmeséket attól még hajlandó lehetnék postolni, fél perc kb. :D Én és a nagy, világmegváltó felfedezéseim :D De ez az utcsó, így... ;-;

[Ezek a sztorik javarészt japánoktól származnak, akik vagy szájról-szájra mesélik, vagy az interneten posztolgatják javarészt a 2channelre, anoním. Mivel ázsia több részén is felbukkannak ugyan olyan, vagy kísértetiesen hasonló motívumok a mende-mondákban, bölcsebbnek találtam csak "Ázsiai rémmeséknek" nevezni a fordítás sorozatot "Japán rémmesék" helyett, bár eredetileg ez volt a címe. A történetek javarészt egyedülállóak, nem összefüggőek, hacsak máshogy nincs jelölve (mint pl. az "A Mester és én" sorozat). Ha a történet első szám első személyben íródik, az természetesen nem én vagyok. Angol fordítások alapján dolgozom. Több történet is gondolkozós kategória, növelve a para-faktort (ijesztő ha később esik le mi van :D). Ezekben az esetekben a megoldást is postolom, de ezek csak a "Megoldás" utáni szöveg kiemelése után válnak elérhetővé, így aki szeretne magától rájönni, nem kell azzal szembesülnie, hogy akarata ellenére lenyomom a torkán a lehetséges válaszokat, vagy szimplán a megoldást.]

A felakasztott test

A hegyen menve kiszúrtam valamit a bokrok közt, aminek emberi alakja volt.

EGY SZELLEM?! gondoltam rémülten és közelebb mentem hogy jobban lássam mi is az, de ahogy jobban meg tudtam figyelni, csak egy férfi volt, aki úgy tűnt, felakasztotta magát.

Nagyon megsajnáltam szerencsétlent, és gondoltam illene legalább a kötélről leszedni.

Ekkor hallottam egy halk puffanást. Elég ijesztő volt, de gondoltam biztos csak a cipője esett le.

Úgy voltam vele, nem érdekes, ezt meg kell csinálnom, és tovább nyújtózkodtam a kötél felé, de nehéz volt elérni. Ekkor megkerültem a testet így szembe kerülve vele, és megpróbáltam a hurkot kiengedni. Többször is próbálkoztam, de sikertelenül.

Nem sokkal később megint hallottam a puffanást. Ez már egyre furcsább volt, szóval lenéztem, de semmi nem volt a földön, és amikor a testre néztem, még mindig volt rajta cipő.

Ez már nagyon megijesztett, így elsiettem inkább. De később eszembe jutott valami: többször is körbe mentem a test körül, de egyáltalán nem emlékszem hogy láttam volna az arcát, és mindig csak a hátát láttam.

megj.: Aokigahara; gondolom hallottatok már arról az erdőről. Nem titok, hogy évente több százan követnek ott el öngyilkosságot. Java részük diák, akiket nem vettek fel az áhított iskolába, és szégyenükben, hogy a szüleik olyan sokat fizettek a külön iskolákért, és mégsem tudtak bejutni, az öngyilkoisságba menekülnek. Minden évben önkéntesek csoportja látogat el oda, hogy segítsenek megtalálni ezeket a szegény párákat. Talán a mesélő is egy ilyen önkéntes volt, vagy ez is csak egy intő legenda, hogy sose mászkáljunk arrafelé egyedül? Mellesleg vajon mik lehetett azok, amik leestek a testről?

megj. 2.: az (angol) kommentelők több verziót is felhoztak, mi lehetett a hang. Az egyik ötlet szerint esetleg a szem tartó idegek gyengültek el, és a szemei estek ki, de ez biológiailag elég megkérdőjelezhető. A (szerintem) legesélyesebb az utolsó kommentelő verziója, aki szerint azért nem látta csak a hátát, mert a test körbe forgott, a puffanások pedig a léptei voltak, ahogy mindig elfordult!

megj. 3.: nem tudom a manga, vagy a rémsztori volt-e előbb, de egy híres horror-manga rajzoló leírt már egy ilyen sztori, bár ott ketten találtak rá a testre, ami ha jól emlékszem nő volt.