Csak egy újabb fordítás. :)

[Ezek a sztorik javarészt japánoktól származnak, akik vagy szájról-szájra mesélik, vagy az interneten posztolgatják javarészt a 2channelre, anoním. Mivel ázsia több részén is felbukkannak ugyan olyan, vagy kísértetiesen hasonló motívumok a mende-mondákban, bölcsebbnek találtam csak "Ázsiai rémmeséknek" nevezni a fordítás sorozatot "Japán rémmesék" helyett, bár eredetileg ez volt a címe. A történetek javarészt egyedülállóak, nem összefüggőek, hacsak máshogy nincs jelölve (mint pl. az "A Mester és én" sorozat). Ha a történet első szám első személyben íródik, az természetesen nem én vagyok. Angol fordítások alapján dolgozom. Több történet is gondolkozós kategória, növelve a para-faktort (ijesztő ha később esik le mi van :D). Ezekben az esetekben a megoldást is postolom, de ezek csak a "Megoldás" utáni szöveg kiemelése után válnak elérhetővé, így aki szeretne magától rájönni, nem kell azzal szembesülnie, hogy akarata ellenére lenyomom a torkán a lehetséges válaszokat, vagy szimplán a megoldást.]

A taxi

Mikor kiléptem az aluljáróból, már nagyon esett. Kinyitottam az esernyőmet, és elindultam. De valami nem volt rendben. A légkör nagyon kellemetlen volt.
Furcsa...

Minden egyes ember, aki szembe jött, esernyő nélkül mászkált. Mindegyik néma volt és zord; de csak mentek, mind egy irányba.

Aztán hirtelen egy taxi állt meg a közelemben, és a söfőr integetett, hogy szálljak be. Az arckifejezésemből egyértelművé tettem, hogy nem akarok taxiba szállni, de ő odaszólt nekem, "Gyerünk, szállj be!".

Olyan kitartó volt, hogy végül beadtam a derekam és beszálltam. Más részről legalább hamarabb távol tudhattam azt a kellemetlen légkört.

Később a sofőr holtra vált arcal fordult felém:
"Nos, tudod... Mikor láttam, hogy megpróbálsz embereket kikerülni egy ÜRES utcán, úgy gondoltam, segítenem kell neked..."