Újabb rémmese! :) Lassan végére érünk az előre fordított baromságaimnak (remélem) és akkor folytatom a projektet. :) Nem tudom amúgy miért okoz ez nekem örömet ^^a

[Ezek a sztorik javarészt japánoktól származnak, akik vagy szájról-szájra mesélik, vagy az interneten posztolgatják javarészt a 2channelre, anoním. Mivel ázsia több részén is felbukkannak ugyan olyan, vagy kísértetiesen hasonló motívumok a mende-mondákban, bölcsebbnek találtam csak "Ázsiai rémmeséknek" nevezni a fordítás sorozatot "Japán rémmesék" helyett, bár eredetileg ez volt a címe. A történetek javarészt egyedülállóak, nem összefüggőek, hacsak máshogy nincs jelölve (mint pl. az "A Mester és én" sorozat). Ha a történet első szám első személyben íródik, az természetesen nem én vagyok. Angol fordítások alapján dolgozom. Több történet is gondolkozós kategória, növelve a para-faktort (ijesztő ha később esik le mi van :D). Ezekben az esetekben a megoldást is postolom, de ezek csak a "Megoldás" utáni szöveg kiemelése után válnak elérhetővé, így aki szeretne magától rájönni, nem kell azzal szembesülnie, hogy akarata ellenére lenyomom a torkán a lehetséges válaszokat, vagy szimplán a megoldást.]

A folyóparton

Ez pár éve történt mikor a Honsu folyónál táboroztunk. Az éjszaka közepén mikor körülültük a tüzet egy női hangot hallottam a folyó felől:
"Segítség! Valaki!"
Arra fordultam, és láttam hogy egy nő fuldoklik a vízben. Azonnal talpra ugrottam, hogy a segítségére siessek.

Már a vízbe vetettem volna magam, mikor az egyik barátom megszólalt:
"Hát te meg mit művelsz?" és ráncigált is visszafelé.
"Vajon mit csinálnék, segítek a lánynak!" mondtam, de erre ő:
"Higgadj le egy pillanatra és gondolkozz! Látod, hogy nagyon messze van tőlünk, nem? Hisz korom sötét van! Hogy lehetséges, hogy ennek ellenére kristálytisztán látjuk az arcát?!"
A szavaira ismét a lány felé néztem.

Akkor vettem észre hogy már nem is fuldoklik, csak lebeg ott a vízben, és egyenesen minket figyel.
De a víz túl mély volt ahhoz, hogy csak benne lebegjen! És a barátomnak minden szava igaz volt: alig láttam tovább az orromnál, de a lány arcának minden részletét ki tudtam venni!

Az arca valahogy kiviláglott a sötétből, de a mi tábortüzünk nem lehetett, túl messze volt.

Halálra rémülten azonnal összepakoltunk mindent, és még aznap éjszaka hazasiettünk.
Próbáltunk nem a lányra nézni míg összekapkodtuk a dolgainkat, de egész végig a hátamon éreztem a pillantását.
Esküszöm, soha többé nem megyek oda vissza!